FORRÁSKÖZLEMÉNYEK 9.

  • Print
Details
Category: Forrásközlemények (sorozat)
Created on Tuesday, 17 May 2011 06:42

Duna-Tisza közi mezővárosi végrendeletek 1738-1847

Összeállította, jegyzetekkel ellátta, szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta: Kemény János

Kecskemét, 2005. 445 p. Fűzött. Összefoglalás magyar és német nyelven.
Készleten.

 

Összefoglaló:

 


A kötetben hat Duna-Tisza közi mezőváros: Baja, Dunapataj, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa és Szabadszállás levéltárában őrzött 186 darab, az 1738–1847 közötti évekből származó végrendeletet tettünk közzé. Ennél sokkal nagyobb a végrendeletek száma, de terjedelmi és pénzügyi korlátok miatt csak válogatás kiadására volt lehetőség. Ez a kötet a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára Kecskeméti testamentumok I–IV. kötetének folytatása. Az érintett települések végrendeletei három nagy közigazgatási egység életébe engednek bepillantást. Baja Bács vármegyében, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa és Szabadszállás a Kiskun Kerületben, Dunapataj Pest-Pilis-Solt vármegyében található. Közülük a kiskun mezővárosok helyzete különösen érdekes.

Az 1745. évi redempciót követően lakóik szabad emberként, szabadon rendelkezhettek a tulajdonukkal. Ez a szabadság természetesen nem volt korlátok nélküli. A szabad földforgalmat korlátozta az ősiségi jog, amely csak a szerzett vagyon szabad adásvételét tette lehetővé, az ősiekre elő- vagy visszavásárlási joguk volt az egyenesági leszármazottaknak. A jászkun örökösödési jog szerint a redimált föld a fiúk elvitathatatlan öröksége. Sajátos az is, hogy itt a nemesek a Kiskun Kerületben nem érvényesíthették az előjogaikat, nekik is kellett pl. adót fizetni, bizonyos közmunkákat és a rájuk kiszabott testi fenyítést azonban pénzzel megválthatták.

A szabad földbirtoklás, a kötetlen határhasználat a Kiskunság déli részén szállás-tanyás településrendszer kialakításához vezetett. Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza és Kiskunmajsa ilyen településsé fejlődött a 18. század második felében. A Kiskunság északi részén a határhasználatra a háromnyomásos gazdálkodás a jellemző. Szabadszálláson a szállások a Kígyós ér mellett jöttek létre. A redemptus gazdáknak a lakóházaik mellett ólas kertjeik voltak, – itt tartották az igás- és a fejősjószágot, és részben a takarmányt is –, a belterülettől távol pedig ún. szállásokat alakítottak ki, ahol a heverő jószágot, a gazdasági eszközöket és a takarmányt tartották, valamint itt voltak a búzavetéseik.

Kiskunhalason a belterülettől délre helyezkedtek el a szérűs- vagy akolkertek, ahol a fejősmarhák, az igás állatok, a kezes jószágok, a sertések és a baromfiak istállói és óljai, valamint a fejősjuhok akoljai voltak. Itt teleltek a pusztákról hazaszorult állatok, ide gyűjtötték a téli takarmányt, itt nyomtatták a gabonaféléket, és itt vermelték el a gabonát. A terület egy részét kertként is hasznosították. A gabona vermelése Kiskunfélegyházán is szokásban volt.

A végrendeletekben a nagyállattartásra (szarvasmarha, ló, juh, sertés) számos példát találunk. A kiskun mezővárosok Kecskeméthez és Nagykőröshöz hasonlóan külterjes állattenyésztést folytattak, amelyből jelentős jövedelmük származott. A népesség gyarapodásával az állatállomány is növekedett, és mivel a legelők egy része vízállásos terülen, más része pedig futóhomokon volt, hamarosan kicsinek bizonyultak. Ezért a kiskun mezővárosok újabb és újabb puszták vásárlására vagy bérlésére kényszerültek. Kiskunfél homokon volt, hamarosan kicsinek bizonyultak. Ezért a kiskun mezővárosok újabb és újabb puszták vásárlására vagy bérlésére kényszerültek. Kiskunfélegyházán egyházán a nyomáson legelt a tehén- és borjúcsorda, valamint a kezes ménes. A sertéstartás kismértékű. Amíg a szarvasmarhák száma Kiskunfélegyházán 1752–1848 között a háromszorosára nőtt, addig a juhoké több mint tízszeresére emelkedett. A lótartásnak nem volt lényeges szerepe. Kiskunhalason a 18. század második felétől lett egyre jelentősebb a birkatartás, amely a 19. századra meghatározó ágazattá fejlődött. A Kiskunságban a juhnyájak mellett nagy szerepe volt a szamárnak, teherhordásra és közlekedési eszközként használták. Tartását kiskunfélegyházi, kiskunhalasi és bajai végrendeletek bizonyítják. Méhészetnek csak Dunapatajon és Kiskunhalason, halászatnak Baján vannak nyomai. Baját leszámítva minden településen az állatállomány nagysága határozta meg a vagyon nagyságát.

A Duna-Tisza közén a növénytermesztés fontos szerepet játszott a lakosság és az állatállomány ellátásában, de jelentősége alatta maradt az állattenyésztésének. A közölt végrendeletekben a kenyérgabonafélék közül a búza és az árpa, a takarmánynövények közül a kukorica, köles, zab, répa termesztése bizonyítható. Az ipari növények közül kendert Dunapatajon, Kiskunhalason és Szabadszálláson, lent és dohányt Kiskunfélegyházán, nádat Kiskunhalason termesztettek. A legnagyobb jelentősége a szőlő- és gyümölcstermesztésnek volt, amely lehetővé tette a silány homokterületek hasznosítását. A termelt gyümölcsök fajtájáról alig esik szó a végrendeletekben. Szőlőt mindegyik mezőváros határában termeltek, emellett Dunapatajon, Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán a szilvát, Kiskunhalason a körtét említik. A szőlő és a bor mind a hat mezővárosban nagyon fontos bevételi forrást jelentett. A kiskunfélegyházi szőlőterületek jellemzője a köztes gyümölcstermesztés, a szőlőtőkék közé ültetett sok gyümölcsfa. Itt egyáltalán nem voltak gyümölcsöskertek. Ezzel szemben kiterjedt és széleskörű kertkultúra jellemző Dunapatajra. Itt sokféle kerttel, úm. veteményes-, gyümölcsös-, káposztás-, valamint kenderes, szilvás, erdős és csenkés kerttel találkozhatunk. Ennek megfelelően a város határának jelentős részét foglalták el a főként ártéri kertek, amelyek állandó szereplői a végrendeleteknek.

A testamentumok Dunapatajon olajütő malomról, szárazmalomról, vízimalmokról, Szabadszálláson szárazmalmokról, Kiskunfélegyházán száraz- és szélmalmokról tesznek említést. Kiskunhalason és Kiskunmajsán is történik utalás malmokra, anélkül azonban, hogy a fajtájukat megneveznék. Baján a testamentumok sok gabonatárolásra alkalmas hombárt jeleznek.

A végrendelkezők társadalmi hovatartozását vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a többségük gazdálkodó, kisebb részük háztartást és részben gazdaságot vezető nő, nemes, értelmiségi, iparos, kereskedő, néhány esetben betyár és rab.

A közölt végrendeletekben számos érdekes adat található az ingatlanok fajtáira, az építkezési szokásokra, a lakáskultúrára, a bútorokra, a ruhaviseletre, a gazdasági, házi és ipari eszközökre, a konyhai edényekre, az ékszerekre stb. vonatkozóan. Ezek mellett ritka pénzfajtákkal és mértékegységekkel találkozhatunk, főként a dunapataji, kiskunhalasi és kiskunfélegyházi rekre stb. vonatkozóan. Ezek mellett ritka pénzfajtákkal és mértékegységekkel találkozhatunk, főként a dunapataji, kiskunhalasi és kiskunfélegyházi végrendeletekben. Zsidó kereskedőkről Baján, Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán és Szabadszálláson, görög kereskedőkről Kiskunfélegyházán történik említés. A kötet végén feloldjuk a rövidítéseket, megadjuk az idegen szavak, régi kifejezések és fogalmak jelentését, a mértékegységek, pénznemek nagyságát és értékét. A közölt dokumentumokban való tájékozódást személynév-, tárgy- és helynévmutató könnyíti.