Szabó Bence

„Sokan lesznek, akik elbújnak, mert félnek”

AZ 1956. ÉVI JEGES ÁRADÁS VISZONTAGSÁGAI BÁCS-KISKUNBAN

SZABÓ BENCE
„Sokan lesznek, akik elbújnak, mert félnek”(1)
AZ 1956. ÉVI JEGES ÁRADÁS VISZONTAGSÁGAI BÁCS-KISKUNBAN


Előszó

E cikk az 1956. évi jeges áradás emlékének felidézésére tesz újabb kísérletet. Habár e természeti sorscsapás eseménytörténetét már több írás feldolgozta, mégis, úgy vélem, feltétlen vizsgálódásra érdemes ez a fél évszázadnál is régebben lezajlott, borzalmas természeti és társadalmi következményekkel járó katasztrófa. Kutatásaim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy az eddigiektől némiképp eltérő megközelítésben, más jellegű forrásokat, kútfőket is felhasználva a dunai árvízhez kapcsolódó eseménytörténetből még számos megismerésre, megértésre és okulásra érdemes tapasztalatot gyűjthetünk. E szomorú és tragikus eseménysor bemutatásának célja egyfelől a jeges ár áldozatai, károsultjai, valamint a helyreállításban résztvevő, sok ezer ember megfeszített, önfeláldozó munkája előtt kifejezett tiszteletadás. A megemlékezés szándéka mellett azonban ki kell emelni a katasztrófa máig ható, mindenkor megfontolásra érdemes tanúságait is: a természet erői hatalmasak és kiszámíthatatlanok, ezért ehhez hasonló események előfordulását mindenkor felkészülten kell várni.

Az 1956. évi dunai jeges áradás következményei és a károk helyreállítása

Mintegy fél évszázaddal ezelőtt a Duna magyarországi alsó szakaszán élők írott történelmünk egyik legnagyobb áradására eszméltek. A medréből kilépő, pusztító vízözön okait és következményeit több szakirodalom már részleteiben feldolgozta, épp ezért jelen írás erre nem is vállalkozik. Feladata, hogy elsősorban a katasztrófa következményeivel, a fékeit vesztő folyam okozta hatalmas károk számbavételével foglalkozzék, majd az újjáépítés: az elpusztított épületek, lakhatatlanná vált otthonok, letarolt mezőgazdasági területek és romba dőlt ipari üzemek, utak, hidak helyreállításáért tett erőfeszítéseket idézze fel, amellyel hazánk egyik legnyomorúságosabb, legsötétebb korszakát megélő, a túlélés megannyi gondjával-bajával küzdő Duna-parti honfitársaink szembesültek 1956 kora tavaszán.

Az 1955–56-os esztendő telének végén többféle ok egyirányú kölcsönhatása eredményezte, hogy a Duna magyarországi, fokozottabban annak alsó szakaszán katasztrofális jeges árvíz alakult ki. Az időszak főbb jellemzői: a szigorú, hosszú tél, a kemény fagyok, majd a Duna különböző szakaszain a korábbiaktól és egymástól is eltérően erős olvadás, jelentős csapadék, gyors árhullám [.] újabb és újabb ár- és hideghullámok, lefagyó és megvastagodó jégtömegek, [.] viharos szél” – összegzi az áradás okait a Bajai Honpolgár 2001. évi (XII. évfolyam) 3. számában közreadott, Dr. Faludi Gábor és Szádeczky Attila tollából megjelent dokumentum- és interjúgyűjtemény. A természet eme hatalmas, pusztító konstellációban fellépő erőit sok helyütt alacsony, gyenge töltéseknek, elhanyagolt, gondozatlan védműveknek kellett volna feltartani. Az egyre magasabbra tetőző Duna végül március 11–14. napjaiban a sükösdi Vajastorok és Érsekcsanád között 6 helyen, a Baja környéki folyószakaszon 2 helyen szakította át a gátakat, Mohács térségében pedig 14 ponton roppantotta össze a folyami védvonalakat. A védműveken ijesztő gyorsasággal átzúduló jeges áradás megfékezése a vízügyi szakhatóságokat és a belügyi szerveket azonnali, hadiállapotokat idéző, radikális válaszlépésekre kényszerítette. A helyi lakosság és a kirendelt honvédségi állomány hatalmas erőfeszítéssel próbálta az épen maradt gátszakaszok megerősítésével mederben tartani a folyamot. A kiáradó víz terjedése nyomán azonban újabb és újabb védelmi vonalak kiépítésére vált szükségessé. A Néphadsereg légierejének bevetésével megkísérelte szétbombázni a felgyülemlett dunai jégtorlaszokat, hogy utat nyisson a zajlás számára, ugyanezen okból sorkerült az elsodort, súlyosan megrongálódott bajai Vörös-híd maradványainak felrobbantására is: számottevő eredmény nélkül. A mentést jelentősen nehezítette, hogy március 14-én, a késő esti órákig viharos erejű szél és hóvihar tombolt a térségben, így a védekezésben részt vevők percek alatt teljesen átáztak, míg a hidegtől hamar csonttá fagyott rajtuk a ruha.(2)

A települések körül éjjel-nappal zajlott a nyúlgátak építése, valamint a veszélyeztetett vagy már menthetetlen területek kiürítése, a lakosság evakuálása. Baján különösen nagy erőkkel folyt a védekezés: a város alacsonyan fekvő, nyugati része azonnal az áradás martaléka lett, így az árvízi küzdelem csakhamar már a város belső, sűrűn lakott részein folyt. A lakosság életéért és az anyagi javak megóvásáért dúló küzdelem súlyát fokozta a város trafóházának veszélybe kerülése is. Ha ezt az épületet elárasztotta volna a víz, azzal nemcsak Baján, de az egész járás területén megbénult volna az áramszolgáltatás – áll a Szabad Nép március 13-diki tudósításában. A bajai Gázgyárat és a Posztógyárat a legnagyobb elszántság mellett sem lehetett megvédeni, itt tetemes anyagi károk keletkeztek. Mindeközben a 30 000 hektár kiterjedésű Mohácsi-szigetre is elemi erővel tört be az áradás, amely néhány óra leforgása alatt teljesen ellepte a területet. A víz fogságába került emberek a házak padlásaira, szalmakazlak tetejére húzódtak. A lakosság kimenekítésére a szovjet hadsereg kétéltű járműveket küldött. „Óriási küzdelem folyik másutt is az emberek megmentéséért” – tudósított a Szabad Nép aznapi számában. „Könnyű repülőgépek – alacsonyan repülve – pásztázták a szigetet, s adták jelentéseiket. A mohácsi kiindulópontra a délutáni órákig mintegy 2400 lakost és 540 katonát hoztak ki a szovjet és magyar katonák. Több száz embert menekítettek ki a nagybaracskai kiindulópontra is.


Az 1956-os dunai jeges áradás képekben
Az 1956-os dunai jeges áradás képekben(3)

A dermesztő kora-tavaszi napokban fedél nélkül maradt családokat az árvíztől megkímélt települések fogadták be. Például Vaskút lakosai 1000 embernek adtak menedéket, Dávodon 1500, Garán 1600 Mohácsi-szigetről kimenekített károsult feje fölé került átmeneti hajlék. Aztán március idusán a kiáradt víz újra apadni kezdett, majd két nap leforgását követően megkezdődött ütemes visszaáramlása folyami medrébe.

Ez idáig, az árvíz „legyőzéséhez” 40 ezer ember megfeszített munkájára és megannyi védelmi felszerelés bevetésére volt szükség: többek között 4320 tehergépkocsi, 186 dömper, 27 eszkavátor, 382 roham- és ladikcsónak vett részt a katasztrófahelyzet mielőbbi felszámolásában, olvasható a Szabad Nép március 27-i kiadásában. A károkról készített leltár nyers számai borzasztó állapotokat feltételeztek: a pusztító jeges ár 130 ezer katasztrális holdnyi mezőgazdasági területet tarolt le. Négy falu egész területét, további 16 község kisebb-nagyobb részét érte utol az áradás. A víz martalékává vált 8500 lakóingatlan közül – a korai becslések szerint – 3400 lett lakhatatlan, az árvízkárosultak száma pedig 30 ezer főre volt tehető! Az épületkárok természetesen nem mindenütt egyformán jelentkeztek. Volt, ahol kisebb-nagyobb rongálódásokat szenvedett csak el az épített környezet, míg másutt, a nehezen védhető, alacsonyabb térszíneken valósággal tarolt az ár. Csak az arányok jelzéseként: pl. Nagybaracska község tanyaterületének hozzávetőlegesen 150 házából 1956. március 18-adikán, vasárnap már csak 3 épület állt, míg a község belterületén 25 lakóingatlant döntött romba a víz(4). A jeges árnak emberéletek is áldozatul estek: egy magyar, egy szovjet katona, továbbá három civil lakos vesztette életét a tragikus eseményekben, köztük egy 11 éves gyermek is.

Árvíz által elöntött területek a Duna magyarországi alsó szakaszán(5)
elöntött terület:
vízborítás ápr. 27-én:
1.
Fadd–Tolna környéke
7 200 kh
2.
Bogyiszló
8 900 kh
300 kh
3.
Mőzs
3 200 kh
4.
Sióagárd
10 200 kh
5.
Báta
6 500 kh
100 kh
6.
Baja–Dusnok
44 000 kh
600 kh
7.
Margitta-sziget
50 200 kh
11 000 kh
130 200 kh
12 000 kh


A közvetlen veszélyhelyzet elhárulása nyomán azonnal megkezdődött a konszolidáció, hogy minél gyorsabban visszatérjen az élet, beinduljon a vérkeringés a végtelen szomorú képet mutató, árvíz járta területekre. Mindenekelőtt az átszakadt töltések kijavítása került sorra: a Bács megyei szakaszokon a feladatot a Betonútépítő Vállalat vette kézbe, a Margitta-szigeti átszakadásokoz pedig a MEVIÉP Vállalat biztosított technikai és szakmai segítséget. A feladatok összehangolására, a beruházások, helyreállítási munkák koordinálására 1956. március 19-én a megyei tanács végrehajtó bizottsága Árvízkár Helyreállítási Bizottságot alakított. A testület létrehozásának célja egy alsóbb szintű, de közvetlen döntéshozatali kompetenciákkal felruházott szerv megalakítása volt, mely azt a célt szolgálta, hogy „a helyreállítás munkálatai minél kevesebb huzavonával közvetlenül a helyszínről irányíthatók legyenek.(6) A bizottságok napi rutinfeladatainak végrehajtását azonban mégiscsak nehézkesebbé, bürokratikusabbá tette, hogy e testületeket közvetlen módon a tanácsi szervek, közvetve pedig a központi kormányszervek (Város- és Községgazdálkodási, Építésügyi, Belkereskedelmi és Pénzügyminisztérium) „kettős alárendeltségbe” helyezték. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a bizottságok a szakminiszterek számára beszámolási, jelentési kötelezettséggel tartoztak, iránymutatásaik alapján jártak el. Ugyanakkor a központi kormányszervek közvetlenül a helyreállítási bizottságok döntéseit, intézkedéseit már nem helyezhették hatályon kívül, csak a megyei tanácson keresztül intézhettek megkereséseket. A helyreállítási bizottságok tehát közvetlen állami kontroll alatt működő, de mégiscsak a megyei tanács vb kihelyezett, speciális feladatra alakított operatív testületeinek tekinthetők. A megyei tanács ezen határozatával a központi kormányszervek döntésének némileg elébe ment, a minisztertanács csak ezt követően, a 3205/1956. sz. határozatával rendelte el Megyei Helyreállítási Bizottságok létrehozatalát, Baja, Mohács, illetve Szekszárd székhelyekkel. Az egyes bizottságok munkájáért a testületeket irányító elnökök feleltek. Bács-Kiskunban a bizottság elnöki pozícióját Medveczki Lajos, a Megyei Tanács VB Város- és Községgazdálkodási Osztályának helyettes vezetője töltötte be. A testület tagsága az „érdekelt” helyi tanácsok által delegált képviselőiből: Bajai Járási és Városi Tanács 1-1 küldöttéből, továbbá Kalocsa és Dunavecse járási tanácsok ugyancsak 1-1 megbízottjából, végül 2 miniszteri kiküldöttből és a TÜZÉP, valamint az OTP területileg illetékes tagjaiból állt össze. Ezeken kívül a megyei helyreállítási tanácsnak jogában állt maga mellé rendelni további 5, a beruházásokban érdekelt osztály küldöttét is. A megyei hatáskörű testület közvetlen igazgatása alatt az árvíz sújtotta régióban megszerveződtek a települési helyreállítási bizottságok is. Tagságuk a helyi társadalmi szervezetek és tanácsi delegáltak részvételével állt fel. A települési bizottságok feladata volt az épületkárok felvétele, az építési segélyek és kölcsönök elbírálása, valamint a társadalmi munkaerő megszervezése, élelmezése és elhelyezése.

Az árvíz sújtotta régió Bács-Kiskun megyei szakaszát két körzetre osztották fel: a déli szakasz a Bajától délre eső területeket foglalta magába, egészen a jugoszláv–magyar államhatárig, míg az északi szakasz Baja várost és járást, továbbá Kalocsa és Dunavecse járások árvízkárt szenvedett határrészeit fedte le. A déli területeken – beleértve a Mohácsi-szigeti részeket is – az újjáépítés az építésügyi miniszter szakemberei vezetésével, északon pedig a Város- és Községgazdálkodási Minisztérium irányításával és felelősége alatt folyt. Az árvíz járta területeken néhány fős műszaki csoportokat szerveztek, amelyek közvetlen minisztériumi kötelékében álltak. Az Építésügyi Minisztérium által ellenőrzött Bács-Kiskun megyei terület 4 községében (Hercegszántó, Dávod, Nagybaracska, Bátmonostor) állítottak fel műszaki szakembergárdát, míg északon, a VGM által igazgatott területen Baja város és az említett 3 járás területén szerveztek műszaki egységeket.

Munkában a helyreállítási bizottság

A Bács-Kiskun Megyei Helyreállítási Bizottság működését 1956. március 20-adikán kezdte meg. A szükséges közegészségügyi védőintézkedések megtétele után a testület első feladata volt a visszatelepülésre alkalmas épületek műszaki állapotának felmérése, a károk számbavétele és a kijavításukhoz szükséges feltételek meghatározása.


Árvízkár-felvételi lap. 1 oldal
Árvízkár-felvételi lap. 1 oldal(7)

Árvízkár-felvételi lap. 2 oldal
Árvízkár-felvételi lap. 2 oldal(8)

Az előkészítő rendelkezéseket követően a tényleges helyreállítási munkák április 7-én indulhattak meg. A kivitelező vállalatok tevékenységét azonban több körülmény hátráltatta. Egyrészt, mint objektív tényező, nehezítette az újjáépítést, hogy az áradás okozta pusztításban nagy károk keletkeztek a térség infrastruktúráiban. Hidakat, vasúti töltéseket, utakat és épületeket sodort el, döntött romba a kiáradt víztömeg, így az újjáépítésre váró terület puszta megközelítése is nagy nehézségek árán volt megoldható. A legsürgetőbb feladat a hidak, közlekedési útvonalak helyreállítása volt, amelybe a szakszervek bevonták a lakosság „öntevékeny” csoportjai mellett a honvédség kivezényelt állományát is. Pl. csak Dávodra egyheti munkavégzésre a Budapesti Honvéd Gépkocsi Iskola 50 teherautóját és 270 főnyi legénységi állományát rendelték ki(9).
——A helyreállítási munkák a víz járta terület különböző részein eltérő ütemben haladtak. A leggyorsabb munkavégzés Baja városban folyt, mivel a szükséges műszaki apparátus és technikai háttér itt volt jelen a legkoncentráltabban. A munkák lázas ütemét jelzi a megyei végrehajtó bizottság számára készített egyik jelentés, amelyben az áll, hogy a műszaki csoportok munkaerői az előírt napi 8 órás munkavégzésnél jelentősen többet dolgoztak, őket a bizottság tisztviselői még a késő esti órákban is munkahelyükön érték utol. Emellett a vártnál is kedvezőbb ütemben, nagy mennyiségben érkezett a területre építési anyag, amelynek láttán a lakosság építési kedve, lelkesedése is erősen megnövekedett. Megkezdődtek a tömeges házhelyosztások, gyorsan készültek az építési tervdokumentációk, így a közhangulat általánosságban bizakodónak volt mondható.
——A felmérések alapján a megye 865 lakóházat kellett teljes egészében újjáépíteni, 361 lakóingatlan pedig renoválással helyreállíthatónak tűnt.(10) A jelentés további része az előzményekben festett egyöntetűen pozitív képet jelentősen árnyalja, néhol önmagát cáfolja. E szerint mégsem volt mindenütt töretlen a lakosság lelkesedése, aktív közreműködése: Bátmonostor község kapcsán pl. a jelentést készítők megjegyzik, hogy az újjáépítési munkákkal meglehetősen vontatottan haladnak, amelynek csak részben a műszaki munkatársak csekély létszáma és a „Nyolcados-híd” helyreállításának késlekedése az okozója, de a lakosság passzív hozzáállása is felelőssé tehető. A Dunavecsei Járásban a tervhez képest elmaradásokat okozott, hogy a szükséges építőanyagot még május elején sem szállították le, így a kivitelezési munkák nem indulhattak meg. A nyersanyagellátási zavarok okán az építkezések üteme lelassult, stagnált, a lakosság hangulata ennek hatására romlott, sőt, felhívták a figyelmet annak veszélyére, hogy a helyzet fennmaradása „zavarokat” – vagy zavargásokat? – idézhet elő. A jegesár-katasztrófa kapcsán a dunavecsei járási tanács beszámolója megemlíti, hogy a védekezés során pénzbírságok kiszabására is sor került, mert a közmunkára kirendelt polgári lakosság közül többek nem jelentek meg a kijelölt munkaterületen. Különösen a fogatállítás során húzódozott több gazda a részvételtől. A lakosság kezdeti ódzkodását, passzivitását a jelentés a sajtó és rádió közömbösségének, szűkszavú tájékoztatásainak is tulajdonította.(11) További, elsősorban koordinációs problémák is terhelték, nehezítették a védekezési munkákat: összetett feladatnak bizonyult a különböző vállalatok által kiküldött gépkocsik irányítása, amelyek a környező utcákon szétszórva parkíroztak, így ha az éjszakai órákban sürgősen mozgósítani kellett, több esetben a rendőrség segítségét kellett kérni sofőrök felkutatásához. A problémát az árvízhelyzet harmadik napjára, a gépkocsik egy területre történt összevonásával sikerült orvosolni.(12) A déli területeken az erők túlzott koncentrációja okozott lokális zavarokat. A helyi bizottság döntése alapján ugyanis a kapacitásokat Baja városban és a Mohácsi-szigeten vonták össze, míg pl. Érsekcsanád és Sükösd községekben nem mutatott elmozdulást a lakóházak tervezése, így kivitelezése sem.
——A katasztrófa sújtotta térségben az újjáépítésben részt vevő szakmunkások száma az igényekhez mérten elégségesnek bizonyult – csak a VKGM(13)-nél mintegy 1000 szakmunkás jelentkezett munkafelvételre az árvizet követő két hónapban –, aggodalomra adott okot viszont az, hogy égető hiány állt elő a segédmunkások terén. Míg a munkaerő szűke a vidéki építkezéseknél különösebb fennakadást nem eredményezett – az építtető lakosság közreműködése folytán – Baján mindez már komoly gondot okozott. A városban 240 kárt szenvedett épület felépítését és renoválását kellett elvégezni, csakhogy a károsultak nagy többsége üzemi dolgozó volt, így nem tudtak a helyreállításban tevőlegesen részt venni. Gátolta az építkezések tervszerű menetét az állványozási és építőipari eszközök (állványpallók, habarcsos ládák, építőszerszámok) elégtelen mennyisége is. Összességében tehát az építőanyagokkal és szakemberekkel legjobban ellátott Baja városban, a helyreállítási bizottság székhelyén folyó lázas munkában is kiütköztek a szocialista hiánygazdaság krónikus tünetei.

Bács-Kiskun Duna-menti régiójában 21 termelőszövetkezet sújtott 1956 tavaszán az árvíz: közülük a bajai és attól délre fekvő 12 szövetkezet ingatlanállománya (gazdasági épületek, ólak, istállók, magtározók, silók stb.) igen súlyos károkat szenvedtek. A teljesen tönkrement 78 tsz-épület és felújításra szoruló 29 mezőgazdasági ingatlan(14) becsült helyreállítási költsége 7 millió 575 ezer forintot tett ki, mely költségből levonható tételt jelentett a megmaradt és felhasználható építési anyagok 1 millió 690 ezer forintnyi összértéke.


Adattábla a károsult tsz-ekről
Adattábla a károsult tsz-ekről(15)

Adattábla a károsult tsz-ekről – folytatás
Adattábla a károsult tsz-ekről – folytatás(16)

A mezőgazdasági termelőszövetkezetek kárt szenvedett és elpusztult épületeinek újjáépítésében társadalmi szervezetek is jelentős számban vállaltak részt. A Belügyminisztérium Építési Osztálya pl. 80 főt biztosított a bajai Micsurin Tsz épületeinek elbontásához, és egyben felajánlást is tettek – az építőanyag leszállítását követően – az újjáépítésben való közreműködésben is. A Pénzügyi- és Kereskedelmi Szakszervezet dolgozói 5 ezer munkanap teljesítésére vállalkoztak, a bajai járási DISZ(17) szervezet pedig 150 tagjának munkáját ajánlotta fel. A helyi építőipar a termelés fokozásával, a megrendelések fókuszálásával igyekezett biztosítani a keresletet. Érdemes megjegyezni, hogy e „spontán” munkafelajánlások, termelési tervtúlteljesítések nagyrészt a korszellem, politikai elvárások és nem utolsósorban propagandisztikus célok mentén születtek, így a korszak tanúságaiból kiindulva nem feltétlen jelenthettek minden tekintetben valós és főleg hatékony munkavégzést.

A helyreállítás rögös útjain.

A helyreállítási feladatok végrehajtását nem egy esetben bürokratikus akadályok, feladatuk ellátására alkalmatlan szakemberek, tehetetlen hivatalok hátráltatták. Rosszul teljesített pl. a MESZÖV(18), amely gyakran követett el mulasztásokat a munkások élelmezése terén, de –egy 1956 őszén megjelent értékelés szerint – erősen kifogásolható volt a községi helyreállítási bizottságok munkája is.(19) A jelentés általánosságban megállapította, hogy a helyi szervek határozatlanul és gyengén működtek, nem képviselték megfelelően sem az elvárható hivatali szigort, és néhol még a törvényességet sem. A vád szerint a községi bizottságok leginkább a „lakásszaporítást” tekintették célnak a helyreállítás rovására, mikor nem tudtak ellenállni a lakosság jogtalan igényeinek. Így fordulhattak elő olyan esetek is, hogy árvízkárt nem szenvedett lakosoknak is juttattak kamatmentes kölcsönöket, vagy hozzájárultak az előírtnál nagyobb alapterületű épületek engedélyezéséhez. A legkirívóbbnak ítélt szabálytalanságok Géderlakon történtek, itt a községi helyreállítási bizottság elnöke ellen a Kalocsai Járási VB fegyelmi eljárást helyezett kilátásba. Valamennyi hivatal közül a legrosszabb teljesítményt a megyei Mezőgazdasági Igazgatóság nyújtotta. A Megyei Árvízkár Helyreállítási Bizottság állandó testülete mellé ugyanis határozatilag rendeltek egy, a mezőgazdasághoz értő, termelőszövetkezeti ügyekben jártas szakelőadót. Azonban a megyei mezőgazdasági bizottságtól a feladatra egy olyan – egyébként építési előadói munkakörben tevékenykedő – „szakembert” delegáltak, aki a bizottság kérdéseire válaszolni egyáltalán nem tudott, az ágazathoz gyakorlatilag semmit sem értett. A szóban forgó Purucky elvtársat a helyreállítási bizottság a fővárosba menesztette, hogy a Földművelésügyi Minisztériumban sürgősen tájékozódjon a termelőszövetkezeti helyreállítás ügyeivel kapcsolatban. A bizottságot elsősorban az érdekelte, hogy az FM a helyreállításhoz hitelfedezetet és műszaki szakembereket mikor biztosít, továbbá mikor szándékoznak a tsz-ek új üzemközpontjait kijelölni, illetve jóváhagyni, végül pedig miként fognak a renoválásokhoz az építőanyag keretekről gondoskodni. A kormányszerv válaszával egészen április utolsó hetéig várt, igaz, ekkor ígéretet tett egyrészt arra, hogy a szükséges építési nyersanyagokat 10 napon belül diszponálja, emellett egymillió forint pénzügyi fedezetről gondoskodik, továbbá az FM tervezőirodájának néhány szakemberét is leküldi.(20) Az ügyben elszenvedett késedelem okán a bajai járási pártbizottság a megyei tanács VB Mezőgazdasági Igazgatósága vezetője ellen ugyancsak fegyelmi eljárás indítását indítványozta.

Az árvizek megelőzését, a partszakaszok védelmét ellátó szakhatóságok szervezési hiányosságai, a hivatali szervek és vezetők hanyagsága rendszeresen visszatérő, több beszámolóban is megjelenő jelenségként köszön vissza. Az MDP Megyei Bizottságának 1956. március 27-edikén kelt összefoglaló jelentése(21) rögtön az első pontjaiban idézi meg a dunai áradás okai között az Árvízvédelmi Kormánybiztosság és a Vízügyi Igazgatóság felkészületlenségét, mint a katasztrófába torkolló helyzet egyik fő okozóját. Bírálat alá esett a hatóság szakmai felkészületlensége, mivel még 1956. március 4-edikén is a két évvel azelőttihez hasonlatos vízállású, jégmentes zajlással számoltak. Hiányoztak a katasztrófahelyzet esetén életbe lépő intézkedési tervek, vészhelyzeti forgatókönyvek, és nem álltak kellő számban rendelkezésre olyan létfontosságú felszerelések sem, mint a részletes térképek vagy szintezők. Általános, több esetben – és nem csak a vízügyi hivataloknál, hanem a honvédségnél és a tanácsok esetében is – előforduló hiba volt, hogy nem tudták kellőképpen alkalmazni a rendelkezésre álló technikát, nem voltak felkészülve a műszaki eszközök hatékony bevetésére. Az árvízmentesítést végző szervek a védelmi munkálatoknál elsősorban az emberi erőre és a hagyományos fogatszállításra alapoztak. A kalocsai járási tanács operatív bizottságának jelentése plasztikusan foglalja össze a hivatalok, árvízvédelemmel megbízott szervek kapkodó tehetetlenségét, a nagyobb baj megakadályozására tett ügyetlen kezdeményezéseit: „Amíg a főgáton folyt a védekezés, addig a szervezettség megfelelő volt. De miután a bajai szakaszon történt gátszakadás után a víz alulról jött és a terepen kellett a vizet megfogni, a védekezés veszített a szervezettségből. Ehhez járult még az is, hogy kettős irányítás lépett fel, egyrészt a járás részéről, másrészt az árvízvédelmi kormány bizottság részéről. [.] Az árvíz felfogására nagy erők lettek irányítva a járásba, a kormányzat részéről és erről a járási vezetés csak megkésve, vagy egyáltalán nem kapott értesítést. Ebből adódott, hogy egyes területeken zsúfoltság lépett fel, az erők egymást gátolták a munkában. A műszaki vezetés gyenge, nem volt kielégítő. Ez leginkább megmutatkozott akkor, amikor a betört vizet kellett megfogni. A vízügyiek erre a munkára egyáltalán nem készültek, határozott védelmi vonalakat meghatározni nem tudtak, a műszaki irányítást nem biztosították. Például nem ismerték a terepvonalakat, a különböző szintmagasságokat és így olyan helyen is 1 méter magas nyúlgátakat építettek, ahol 2 m-es víz volt várható, és olyan helyen is, ahol nem volt víz, mert magas fekvésű a part.(22) Komoly gondot okozott a fagyott folyamon a jégzajlás útjának robbantással történő megnyitása, a pontonelemek telepítése is, amelyeket jobbára „kisipari” módon – és eredmény nélkül – kíséreltek meg végrehajtani. Amikor a leginkább kellett volna, a legnagyobb szükségben derült csak ki, hogy a rocsók(23), jégtörő vízi járművek motorjait nem lehet beindítani.
——Gyakran teremtettek kusza helyzetet az egyes szakhatóságok és hivatalok hatásköreinek, illetékességi területeinek átfedései. Emellett nagyban csökkentette a gyors és hatékony beavatkozás esélyét a vízügyi szervek szervezeti széttagoltsága, a mindent átható, túlzottan szigorú hivatali alá-fölérendeltség okozta bénultság, a helyi szervek tehetetlensége és a kormányhivatalok bürokratikus, fölényes hozzáállása is. „A tanácsok és a községi árvízvédelmi bizottságok a súlyosabb napokban teljesen elvesztették önállóságukat Elsősorban a honvédség, de más szervek is kivették kezükből az irányítást, megkérdezésük nélkül intézkedtek, fullajtároknak használták őket stb.(24) – értesítette feletteseit Érsekcsanád–Nagybaracska körzetében szerzett tapasztalatairól az MDP kirendeltje. A helyi tanácsok, a hadsereg alakulatai és a pártszervek között több helyen rivalizálás, együttműködés helyett gyanakvó légkör is terhelte a közös munkát. Így történhetett, hogy egyes esetekben a tanácselnökök nem vették figyelembe a pártvezetők javaslatait (pl. Szalkszentmártonon), vagy hogy a honvédség az együttműködés helyett önhatalmúlag magához ragadta az irányítást (pl. Sükösdön). Természetesen szép számmal akadtak olyan települések is, mint pl. Solt, ahol kooperatívan és igen eredményesen tudtak együttműködni a különböző erők és hatóságok. Megállapítható, hogy annak eldöntése, hogy mely szervezet, apparátus játszott döntő szerepet a védekezési munkák megszervezésében, lebonyolításában, többnyire a helyi vezetők személyétől, rátermettségétől, karizmatikus szervezőkészségétől, esetenként pedig hatalmi helyzetétől függött. Ennek során a jelentések a legváltozatosabb módon, hol járási, települési pártvezetőket, hol tanácselnököket, másutt pedig honvédtiszteket vagy éppen minisztériumi megbízottakat emelnek ki, esetleg marasztalnak el a sikerek vagy kudarcok függvényében. Meg kell azt is jegyezni, hogy az árvízvédelmi és helyreállítási munka értékelésében igen nagy szerepe volt az egyéni nézőpontoknak és érdekeknek. Ebből is adódik, hogy míg a megyei tanács beszámolóiban szinte mindig nagyra értékelték, méltatták a honvédek erőfeszítéseit vagy a műszaki szakemberek munkáját, addig a párt kiküldöttjei inkább elmarasztalóan nyilatkoztak a mérnökök, vízügyi szakemberek szerepvállalásáról, és szintén vegyes vélemény állt össze a katonai alakulatokkal történt együttműködésről is. Mindezek ellenére – áll a megyei MDP első titkárának összefoglalójában – bár a gátszakadást nem lehetett volna semmilyen módon meggátolni, azért nagyobb szervezettséggel és felkészültséggel a kialakult károkat jelentősen lehetett volna mérsékelni, továbbá nagy anyagi áldozatot és eltékozolt emberi erőforrást is meg lehetett volna takarítani a mentés során.

Az árvízi védmunkák ellátása, az épületek, utak, hidak helyreállítása mellett egyidejűleg a lakosság szükségleteiről is gondoskodni kellett. Ennek érdekében a károsultak anyagi, szociális helyzetének felmérése már az áradás ideje alatt megkezdődött. Ennek alapján Bács-Kiskun megye 6900 árvízkárosultja közül segélyben 3400 fő részesült. Az adományok szétosztását is egy „népi szervekből” és tanácsi hivatalból álló vegyes bizottság intézte. Bútoradományban 480 család részesült, emellett a statisztikák szerint kiosztottak 29 ezer db ruházati cikket, több mint ezer ágyneműt, továbbá háztartási eszközöket(25). A szükséghelyzetbe jutott lakosok részére alapvető élelmiszereket, takarmányt, élőállatokat és fűtőanyagot is juttattak. A szétosztásban nagyrészt a megyei Terményforgalmi és Állatforgalmi Vállalatok, a FÜSZÉRT(26)-vállalatok és a SZÖVOSZ vettek részt. Az adományok mértéke – a jelentés szerint – minden várakozást meghaladott, sőt, egyenesen figyelmet kellett fordítani arra, hogy az igényeket meghaladó készletek ne halmozódjanak fel. A jelentés készítők szerint pl. ha valamennyi megígért liszt az árvíz sújtotta térségre került volna, akkor az nagyobb mennyiséget jelentene, mint egy új cséplés. Az adományok bőségét példával is szemlélteti a vb beszámoló: „egy gyermek értékes élelmiszereket, 2–3 pár cipőt, 5–8 ruhadarabot kapott. 30 vagon étkezési burgonyából minden segélyezésre szoruló egyénnek közel 1 q jutott.(27) A viszonylag bőséges, sőt túlzottnak lefestett táplálék- és szükségleticikk-ellátás kirívó jelenségeire is felhívták a jelentés készítői a figyelmet. Megfigyeléseik szerint Baján a lakosok már nem szükségleteik szerint várják a természetbeni juttattatásokat, hanem különleges kívánságokkal, mint például finn kesztyűk igénylésével álltak elő. Kívánatosnak tartották ezért, hogy a SZÖVOSZ(28) a begyűjtött termények szétosztását haladéktalanul hajtsa végre, a ruhaneműk és használati tárgyak gyűjtését és szétosztását pedig fejezze be. A közétkeztetési helyeket – mint általános ellátási formát – is korlátozták a valóban rászorulók részére. Baján a közétkeztetésben részesülő károsultak száma a felülvizsgálatot követően 320 főről 64-re csökkent. A jelentésben ugyanakkor arra nem tértek ki, hogy a segélyek mindenhova ténylegesen és azonos mennyiségben eljutottak vagy sem. Tehát a kiemelt kirívó esetek csak Bajára, az ellátás és igazgatás centrumára jellemzők (mint ahogy az sejthető), vagy az egész régióra egységesen hitelesek?
——Tudvalevő, hogy az árvízvédelmi tömegmunkák idején hatalmas szervezési-logisztikai feladatot jelentett a lakossági ellátás, az élelmezés, étkeztetés megoldása, különösen ha az árvíz pusztítását követően megmaradt infrastruktúrát, erőforrás-szűkét, szállítási, beszerzési gondokat és általában: a mindent átható ideiglenességet vesszük figyelembe. Az MDP forrásaiból pontosan az derül ki, hogy legnehezebb árvízi időszakban, a tömeges rohammunkák idején igen sokszor előfordult élelmiszerhiány. Dunavecsén – többek között – állandó problémát jelentett az elégséges melegétel-ellátás. A községben napi 1000–1100 adag ételt főztek, mégis mindig volt, akinek nem jutott. A helyzet csak némileg konszolidálódott a jegyrendszer bevezetését követően. Sükösdön komolyabb problémákat okozott, hogy a legnagyobb veszély idején a községben „összefutó” kb. 2000 ember étkeztetését alig tudták megoldani, jószerével az ott lévők felének jutott rendes ellátás.(29)

Szigorúan bizalmas!

Az árvízi helyzet reálisabb értékelésében a valósághoz közebb visznek a Magyar Dolgozók Pártjának vezetőinek és megbízott kádereinek jelentései. Ezek a beszámolók, feljegyzések jócskán átszínezik, sokszor egész más megvilágításba helyezik a tanácsi iratokból és a sajtóforrásokból megismert körülményeket. A pártfeljegyzések nem egy esetben rossz fényt vetettek a népi demokrácia szerveire, a köz- és államigazgatás, a belügyi és fegyveres erők testületére. Ezen információkat szigorúan csak a legszűkebb körben, pártapparátuson belül terjesztették és bizalmas csatornákon juttatták el a felettes szervekhez. Az MDP-iratokban olvasható ügyek nagy részét nyomokban sem lehet felfedezni a köz- és szakigazgatás irattári anyagában.

A jelentésekben összefoglalt esetek több korabeli büntetőjogi tényállásába is besorolhatók lettek volna, amennyiben ezen ügyekben minden esetben hivatalos vizsgálatok indulnak: olvashatunk híresztelésekről, pánikkeltő rémhírkeltésről, köztörvényes cselekményekről (lopások, fosztogatások), találhatók köztük hivatali visszaélések, gondatlanságból, hanyagságból elkövetett károkozások csakúgy, mint a lakosság szorult helyzetét, nélkülözését kihasználó árdrágítások, feketézések. A szakszervek és közbenjáró hivatalok felelősségére fentebb már történt utalás. Nem szóltak a források azonban még mindazokról a jelenségekről, váratlan következményekről, amelyek a katasztrófahelyzet nyomán, a közhatalom felbomlásával ütötték fel a fejüket. Arról például, hogy a helyi pártszervezetek tagsága egyáltalán nem mindig és mindenütt azzal a fegyelmezettséggel, odaadással és példamutatással vett részt a menekítésben és árvízvédelemben, mint amelyet elvártak tőlük. Mély csorba esett többek között az MDP érsekcsanádi pártszervezetén, hol az árvízi mentésben háttérben maradt a párt, így minden védelmi és mentési feladat a helyi termelőszövetkezetekre maradt. Nagybaracskán egyenesen karhatalommal kellett „mozgósítani” az árvízvédelemi munkára a lakosságot, de még a tanács tagjait is, és még ennek ellenére is tömeges szökések fordultak elő. Hovatovább, a községben ennél is botrányosabb ügy is megesett: a községi pártalapszervezet titkára, kihasználva a veszedelem okozta felfordulást, a kiürítés során a helyi malomból saját házába szállíttatott – lényegében ellopott – 22 mázsa lisztet és 14 zsák búzát. De más településen is csalódást keltett az MDP tagság és vezetőség passzivitása. Szalkszentmárton, Bátmonostor térségében éles kritika érte a helyi pártszerveket amiatt, hogy „nem domborodott ki a védelmi munkák végzésénél a kommunista példamutatás, és hogy szervezetten dolgoznak”.(30)
——Ha alkalom adódott, a munkáspárt még a természeti csapás apropóján is késznek mutatkozott ideológiájának hirdetésére, propagandacéljainak teljesítésére. A jelentésekben – mint a korszak állandó tematikája – visszatérően előfordul a klérus, helyi papság agitációja, mint az általános rossz hangulat, apátia és düh okozói. Erre vonatkozóan inkább általános megállapítások, szóbeszéden alapuló feltételezések állnak, az igazi okok más területeken keresendők. Propagálták, hogy az árvíz levonulását követően a helyreállítás a termelőszövetkezetekben sokkal eredményesebb, gyorsabb lesz, valamint kihasználták az alkalmat a rendszer másik nagy ellensége: a középbirtokos árutermelő parasztság, a kulákok üldözésére is. „Érsekcsanádon egy kulák, akinek a szigeten 150 q. almája volt tárolva a padláson [.] felelősségre vonás formájában lépett a tanácselnök elvtárs ellen [.]. Ezt a kulákot a helyszínen megfelelő eszközökkel lelepleztük [.] ugyancsak Érsekcsanádon egy kulák 15 Ft-ért mérte literenként a katonák részére a bort, a munkából nem vette ki a részét. Ezt az embert azonnal átadtam illetékes szerveknek, majd kivittük és egyhuzamba[n] egy nap és egy éjszakát közvetlen katonai felügyelet mellett dolgoztattuk, a munka nehezére esett, mert a súlya kb 120 kiló lehetett.(31)

A zűrzavaros közállapotok nyomán, már-már a 18. századi betyárvilágra emlékeztető módon megszaporodtak a köztörvényes bűnesetek is. Érsekcsanád–Nagybaracska térségéből írja egy beszámoló: „A lopások az utolsó napokban tömeges méretekben megkezdődtek. A község határában kb. 40 tagú cigánybanda garázdálkodik, honvédségtől [!] lopott csónakokkal. Ezeket még végleg nem számolták fel. Ismeretlen tettesek mentési vonalon elloptak kb. 50 darab lámpát, amivel az útvonal volt biztosítva. (32) A legtöbb területen lopásokat, vagy egyéb köztörvényes bűncselekményeket nem jegyeztek fel a források, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy nem is fordultak elő. Másutt csak említés szintjén, de sokat sejtető módon emlékeztek meg a kútfők a bűnözés elharapózásáról. A kalocsai járásban például feladatként szerepel az alábbi: „fokozott közrendvédelem, közbiztonság erősítése, harc az erősödő tolvajlások ellen. Biztosítani a gyorsított bírósági eljárásokat. (33) Dusnokon a kiürített településrészeken, a víz alatt lévő házakat dézsmálták rendszeresen tolvajok(34). A nélkülözés, kiszolgáltatottság nyomán sok helyen felütötte a fejét a feketézés, árdrágítás is: a források beszámolnak arról, hogy nem egy esetben a kukoricaszár kévéjét csak 6–8 forintért lehetett beszerezni, míg a fontos takarmányhoz az árvíz előtt 80 fillérért lehetett hozzájutni.

Állandósult gyakorlat, rutinná váló feladat volt, hogy a belügyi hatóságok és pártszervek folyamatosan követték, jelentették a lakosság közhangulatának, közvélekedésének változásait. A térségben bekövetkezett árvíz és ennek nyomán beállt szükséghelyzet a megfigyelői tevékenységet még fontosabbá tette. Ezekből tudható, hogy jelentősen és folyamatosan romlott a közhangulat az építkezések beindulását, az elpusztított egzisztenciák újrakezdését megakadályozó állandósult nyersanyaghiány okán. Már a tanácsi iratok, jelentések is több helyen foglalkoznak az építőanyagok gyártásának és leszállításának akadozásával, a mennyiségi és minőségi kifogásokkal, illetve ezek következményeivel. De a hangulatjelentésekből érezhető az is, hogy az árvízvédelembe bevont, sok esetben otthonát, kevés terményét, állatait vesztett vagy maradék vagyonát hátrahagyó lakosság körében – mint látjuk, sokszor nem alaptalanul – mennyire erős félelem hatalmasodott el a lopásoktól, fosztogatásoktól. Érdekes módon az emberek a menekítésre érkező magyar honvéd alakulatokban kevésbé bíztak, míg a szovjet katonák irányában jóval több bizalommal voltak, tevékenységükről szinte mindig dicsérően nyilatkoztak. Az eluralkodott általános bizalmatlanságnak és nyugtalanságnak tudható be az is, hogy az árvíz betörése után sokan nem voltak hajlandóak kimenekülni a Mohácsi-szigetről, mert elterjedt, hogy a honvédek által a Dunántúlra átvitt állataikat többé nem kapják vissza. Szeremléről és több más településről ugyancsak vonakodott a lakosság önként elmenekülni, így több esetben a karhatalom segítségével szereztek érvényt az evakuációs parancsnak. A bizalmatlanság egyben némi magyarázatot is ad az árvízvédelmi munkáktól való tömeges, illegális távolmaradások, szökések jelenségére. Alapvető társadalmi bizalomvesztésre utal az is, hogy kis híján pánikba torkollott, mikor Dunafalván a veszélyeztetett külterületről a gyerekeket nevelőjükkel és egy anyával Parádsasvárra szállították, hogy számukra az ottani üdülőben biztosítsanak normálisabb elhelyezést. A településen ekkor az a hír kapott szárnyra, hogy a Szovjetunióba szállítják a gyermekeket. Csátalján 90 iskolás, 40 óvodás és 18 bölcsődés korú kisgyermeket írtak össze, akiknek hiányoztak a szülei, mert az árvízi mentésben vettek részt. Sok család ott sem merte odaadni gyermekét intézeti ellátásra, azon aggodalmuk miatt, hogy más országba viszik ki őket. A községbe menekült családok a mentési, védelmi munkákon résztvevő férfiakért is aggódtak: őket is siratták napokon át, mert meg volt győződve a lakosság, hogy szeretteik már odavesztek.(35) A községben tapasztalt közhangulatra alapozva már arra is előre fel kellett készülni, hogy a járványok megelőzésére adandó védőoltások beadása sem lesz zökkenőmentes, azt majd a Vöröskereszt aktivistáinak külön ellenőrizni kell, ugyanis várható volt, hogy „sokan lesznek, akik elbújnak, mert félnek(36).

Külön kell szólni a kitelepített lakosság elhelyezésének komor kérdéséről is. Az 1956. márciusi természeti csapás a Duna-part mentén élők számára humanitárius fenyegetést, egzisztenciájukat, életüket, egészségüket fenyegető katasztrófát jelentett. Az otthonát kényszerből elhagyó, kimenekített és átmenetileg kitelepített lakosság ellátásáról és elhelyezéséről a hatóságoknak kellett gondoskodni, míg ennek a hatalmas feladatnak semmilyen feltétele, infrastruktúrája nem állt a közegek rendelkezésére. Csak Hercegszántó községbe például a környék árvíz sújtotta területeiről mintegy 1300 fő menekült be.(37) A beszállásolt menekültek többségének azonban csak tömegszállásokon, mondhatjuk, embertelen körülmények között lehetett elhelyezést biztosítani. Még a korabeli MDP-forrás is tarthatatlan helyzetről, szociálisan és egészségügyi szempontból egyaránt méltatlan, menekülttábori állapotokról ír: „Előfordul [Hercegszántón], hogy 25 m2 alapterületű szobában 21 főt helyeztek el. A legelemibb tisztálkodási követelményeket sem tudják kielégíteni. Nők-férfiak közösen vannak. 5-6 család 1 szobában. Civódás, veszekedés, a gyerekek az ajtó elé járnak WC helyett. Az ivóvíz-ellátottság nem jó.(38) Itt a helyi földműves-szövetkezet és az MNDSZ irányításával napi szinten 2000 fő étkeztetéséről kellett gondoskodni. Csátalja kapcsán említi egy MDP-feljegyzés, hogy a kitelepítetteknek szalmazsákjuk sincs, csupán a földön, puszta szalmán alszanak, mely roppant egészségtelen. A hideg időjárás és a megpróbáltatások nyomán tömegesen léptek fel a megfázásból eredő betegségek, kezdtek elszaporodni a községben a megfázás okozta tüdő- és mellhártya-gyulladásos megbetegedések, valamint terjedt az influenza, ugyanakkor gyógyszer közel sem volt elegendő a községben.(39) Minden nélkülözésen, szenvedésen túl érzelmileg is komoly terhet jelentett, hogy – a jobb ellátás reményében – a hatóságok szorgalmazták a gyermekek bölcsődékben, napközikben történő elhelyezését. A bölcsődékben elhelyezett kicsiket ugyan édesanyjuk napközben többször is megszoptathatta, ez azonban rendszertelen volt, és tovább rontotta a csecsemők amúgy is labilis lelkiállapotát. Az étkeztetés itt sem volt sokkal kedvezőbb, a gyümölcs és tojás pl. teljesen hiányzott az étrendből, a térségbe érkező gyógyszer is kevésnek bizonyult és minőségileg sem volt megfelelő. Dávod–Hercegszántó külterületén – mivel az iskolaépületek nagyrészt összedőltek – a tanulókat Parádsasvárra szállították, a dusnoki gyerekeket (97 fő) kiskunfélegyházi családoknál helyezték el.(40) Általában elmondható, hogy a szerencsésebb, árvíztől megmenekült községekben jellemző volt az összefogás, szűkös lehetőségeihez képest mindenki megtette a kötelességét. A jelentések is alátámasztják, hogy a lakosság általában szeretettel és segítőkészen fogadta a menekülteket, igen gyakori volt, hogy saját házukba, szobájukba fogadtak be teljes családokat. A szerencsétlenül járt lakosok közül sokan az egykori dél-bácskai részekből áttelepültek voltak, akik így már másodszor lettek földönfutók. Szomorú élettapasztalataik és az árvíz okozta sokk miatt közülük számosan úgy vélekedtek, hogy többé vissza sem térnek elvesztett otthonaikba.

Árvízi helyzetkép 1956 őszén

1956. október közepére a VKGM munkaterületén Tasson, Szalkszentmártonon, Apostagon, Géderlakon, Hajóson, Nemesnádudvaron és Baján befejeződtek a helyreállítási munkálatok, az ÉM hatáskörében Dávod község rendezésére került pont: vagyis a 14 árvízkárt szenvedett község közül 8-ban döntő részben konszolidálódott a helyzet. Fél esztendő leforgása alatt 356 lakóház helyreállításával és 587 újjáépítésével sikerült végezni, ezek mellett szerkezetkész állapotában további 111 ingatlan állt, falegyen-készültségben pedig 94 épületet írtak össze. Október hó közepén az árvíz sújtotta területen összesen 375 szakmunkás dolgozott, közülük 279 volt a kőművesek száma. Több-kevesebb ideig fennálló nyersanyaghiánnyal gyakorlatilag az újjáépítés teljes ideje alatt meg kellett küzdeni: október közepén pl. betonkavics-, mész- és cseréphiány mutatkozott, nem érkeztek kellő számban nyílászárók sem. A termelőszövetkezetek elpusztult, megrongálódott ingatlanállományából október közepéig 60 épületet sikerült átadni, további 36 épület volt falegyenben, míg 7 épületnél a falazási munkák tartottak, további 4 esetben el sem kezdődött az építkezés. A lakossági építkezésekhez képest itt a nyersanyag szűke mellett a munkaerőhiány is gondot okozott(41). Az újjáépítést társadalmi gyűjtésből származó pénzalapok is támogatták, emellett kedvezményes állami hitelek is igényelhetők voltak, melyeket a házépítkezéseknél lehetett felhasználni, a lakosok szociális helyzete alapján megállapított arányokban.

1956 kora tavasza pusztító áradást hozott a Duna alsó szakaszán. A menekítéshez, majd a természet hatalmas rombolása okozta sebek begyógyításához, a térség „újraélesztéséhez” késlekedés nélkül hozzáláttak a belügyi és tanácsi szervek: hetek, hónapok leforgása alatt újjászülettek a dunai átkelők és utak, helyreállított otthonaikba visszaköltözhetett a lakosság, újraéledt a térség mezőgazdasága, ipara is. A természeti katasztrófa okozta károk sürgős helyreállítása a lakosság védelmén és a nemzetgazdaság érdekein túl természetesen propagandisztikus célokat is szolgált. A sajtó kikozmetikázott tudósításain keresztül értesülhetett az ország a belügyi szervek hatékony szervezési munkájáról, a szocialista építőipar nagyszerűségéről, nyerhetett tapasztalatokat a magyar és szovjet katonai erők emberségéről és a lakosság önzetlen támogatásáról, embert próbáló erőfeszítéseiről. Természetesen bizakodó, fényes sikerekről értesítő híradások mögött számos, a nyilvánossággal nem ismertetett ellentmondás is megesett. Az újjáépítésben részt vevő szervek és lakosok gyakran tévedtek a bürokrácia útvesztőibe, sok idő veszendőbe ment a nyersanyaghiány, szervezési problémák, és a szakértelem hiánya miatt. A lakosság „lelkes” együttműködése sem mindig lehetett oly mértékben építeni, mint ahogyan az a hivatalos híradásokban szerepelt. Mindezzel együtt, a helyreállítást meg-megakasztó kerékkötők, akadályok dacára, összességében igaznak és objektívnek mondható a megyei tanács 1956 őszén kelt bizakodó megállapítása, miszerint: „minden remény megvan arra, hogy minden árvízkárt szenvedett család a hideg, őszi esős idők bekövetkezte előtt beköltözhet új otthonába és az összes építkezések [.] is ez év végére befejeződnek és így az év végére sikerülni fog eltüntetni megyénkben a pusztító tavaszi dunai jegesárvíz nyomait.(42)


Jegyzetek

(1)  BKML XXXV. 36. 1. csoport 60. ő. e. A megyei választott pártszervek iratai. Feljegyzések és jelentések az 1956. évi jeges árvíz elleni védekezésről. Feljegyzés Csátalja község árvízvédelmi munkáiról. 1956. március 21. 1. o.
(2)  BKML XXIII. 8/a. A Bács-Kiskun Megyei Tanács VB Mezőgazdasági Osztályának iratai. Általános iratok. 684/1956. Árvíz-belvíz dosszié. A Dunavecsei Járási Tanács VB előterjesztése „a dunavecsei járás jeges árvízvédekezési munkálatairól, az árvíz okozta károkról és ebből adódó feladatokról” 2. p.
(3)  Bajai Honpolgár, XII. évfolyam, 3. (125.) szám. 2011. március. 9. o.
(4)  BKML XXXV. 36. 1. csoport 60. ő. e. A megyei választott pártszervek iratai. Feljegyzések és jelentések az 1956. évi jeges árvíz elleni védekezésről. Jelentés az árvízvédelemről. Érsekcsanád, Nagybaracska. 2. o.
(5)  BKML XXXV. 36. 1. csoport 60. ő. e. A megyei választott pártszervek iratai. Feljegyzések és jelentések az 1956. évi jeges árvíz elleni védekezésről. Jelentés az árvízvédelemről. Jelentés az árvízzel elöntött területek víztelenítéséről és a helyreállításról. 1956. április 29.
(6)  BKML XXIII. 1/a. Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. VB ülésjegyzőkönyvek. Jelentés a Bács-Kiskun megyei Tanács VB. 1956. május hó 8-i ülésére. 1956. 11. k. 39. p.
(7)  BKML XXIII. 8/a. A Bács-Kiskun Megyei Tanács VB Mezőgazdasági Osztályának iratai. Általános iratok. 684/1956. Árvíz-belvíz dosszié. „Melléklet a 80.670/1956. Bgy.M.-P.M. sz. utasításhoz
(8)  BKML XXIII. 8/a. A Bács-Kiskun Megyei Tanács VB Mezőgazdasági Osztályának iratai. Általános iratok. 684/1956. Árvíz-belvíz dosszié. „Melléklet a 80.670/1956. Bgy.M.-P.M. sz. utasításhoz
(9)  BKML XXIII. 1/a. Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. VB ülésjegyzőkönyvek. Jelentés a Bács-Kiskun megyei Tanács VB. 1956. május hó 8-i ülésére. 1956. 11. k. 43. p.
(10)  BKML XXIII. 1/a. Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. VB ülésjegyzőkönyvek. Jelentés a Bács-Kiskun megyei Tanács VB. 1956. május hó 8-i ülésére. 1956. 11. k. 43. p.
(11)  BKML XXIII. 8/a. A Bács-Kiskun Megyei Tanács VB Mezőgazdasági Osztályának iratai. Általános iratok. 684/1956. Árvíz-belvíz dosszié. A Dunavecsei Járási Tanács VB előterjesztése „a dunavecsei járás jeges árvízvédekezési munkálatairól, az árvíz okozta károkról és ebből adódó feladatokról” 3. p.
(12)  BKML XXIII. 8/a. A Bács-Kiskun Megyei Tanács VB Mezőgazdasági Osztályának iratai. Általános iratok. 684/1956. Árvíz-belvíz dosszié. A Dunavecsei Járási Tanács VB előterjesztése „a dunavecsei járás jeges árvízvédekezési munkálatairól, az árvíz okozta károkról és ebből adódó feladatokról” 4. p.
(13)  Város- és Községgazdálkodási Minisztérium.
(14)  BKML XXIII. 1/a BKML Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. VB ülésjegyzőkönyvek. Jelentés az árvízkár-helyreállítás helyzetéről, 1956 október közepéig. 1956. 26. k. 49. p.
(15)  BKML XXIII. 8/a A Bács-Kiskun Megyei Tanács VB Mezőgazdasági Osztályának iratai. Általános iratok. 684/1956. Árvíz-belvíz dosszié. A „Jelentés a megye belvíz védekezési és vízkár elhárítási felkészüléséről .” irat melléklete
(16)  BKML XXIII. 8/a A Bács-Kiskun Megyei Tanács VB Mezőgazdasági Osztályának iratai. Általános iratok. 684/1956. Árvíz-belvíz dosszié. A „Jelentés a megye belvíz védekezési és vízkár elhárítási felkészüléséről .” irat melléklete
(17)  Demokratikus Ifjúsági Szövetség.
(18)  Megyei Fogyasztási Szövetkezetek Szövetsége.
(19)  BKML XXIII. 1/a. Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. VB ülésjegyzőkönyvek. Jelentés az árvízkár-helyreállítás helyzetéről, 1956. október közepéig. 1956. 26. k. 50. p.
(20)  BKML XXIII. 1/a. Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. VB ülésjegyzőkönyvek. Jelentés a Bács-Kiskun megyei Tanács VB. 1956. május hó 8-i ülésére. 1956. 11. k. 46. p.
(21)  BKML XXXV. 36. 1. csoport 60. ő. e. A megyei választott pártszervek iratai. Feljegyzések és jelentések az 1956. évi jeges árvíz elleni védekezésről. Feljegyzés a megyei párt VB 1956. március 26-i üléséről.
(22)  Elsősorban katonai feladatok ellátására kiképzett rohamcsónak.
(23)  BKML XXXV. 36. 1. csoport 60. ő. e. A megyei választott pártszervek iratai. Feljegyzések és jelentések az 1956. évi jeges árvíz elleni védekezésről. Kassa Vilmos feljegyzése az árvízvédelmi munka segítésére a kalocsai járási tanács operatív bizottságánál végzett munkáról. 1. o.
(24)  BKML XXXV. 36. 1. csoport 60. ő. e. A megyei választott pártszervek iratai. Feljegyzések és jelentések az 1956. évi jeges árvíz elleni védekezésről. Jelentés az árvízvédelemről. Érsekcsanád, Nagybaracska. 1. o.
(25)  BKML XXIII. 1/a. Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. VB ülésjegyzőkönyvek. Jelentés a Bács-Kiskun megyei Tanács VB. 1956. május hó 8-i ülésére. 1956. 11. k. 47. p.
(26)  Fűszerfeldolgozó és Értékesítő Vállalat.
(27)  Szövetkezetek Országos Szövetsége.
(28)  BKML XXIII. 1/a. Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. VB ülésjegyzőkönyvek. Jelentés a Bács-Kiskun megyei Tanács VB. 1956. május hó 8-i ülésére. 1956. 11. k. 47. p.
(29)  BKML XXXV. 36. 1. csoport 60. ő. e. A megyei választott pártszervek iratai. Feljegyzések és jelentések az 1956. évi jeges árvíz elleni védekezésről. Feljegyzés az árvízvédelemmel kapcsolatos tapasztalatokról. Solt, Sükösd, Nemesnádudvar. Szabó Imre MDP Mezőgazdasági Osztály megbízott. 1956. március 20.
(30)  BKML XXXV. 36. 1. csoport 60. ő. e. A megyei választott pártszervek iratai. Feljegyzések és jelentések az 1956. évi jeges árvíz elleni védekezésről. Jelentés az árvízvédelemről. Szalkszentmárton, Bátmonostor.
(31)  BKML XXXV. 36. 1. csoport 60. ő. e. A megyei választott pártszervek iratai. Feljegyzések és jelentések az 1956. évi jeges árvíz elleni védekezésről. Erdősi József, az MDP mezőgazdasági Osztály politikai megbízottjának feljegyzése. 1956. 4. o.
(32)  BKML XXXV. 36. 1. csoport 60. ő. e. A megyei választott pártszervek iratai. Feljegyzések és jelentések az 1956. évi jeges árvíz elleni védekezésről. Jelentés az árvízvédelemről. Érsekcsanád, Nagybaracska. 2. o.
(33)  BKML XXXV. 36. 1. csoport 60. ő. e. A megyei választott pártszervek iratai. Feljegyzések és jelentések az 1956. évi jeges árvíz elleni védekezésről. Kassa Vilmos feljegyzése az árvízvédelmi munka segítésére a kalocsai járási tanács operatív bizottságánál végzett munkáról. 2. o.
(34)  BKML XXXV. 36. 1. csoport 60. ő. e. A megyei választott pártszervek iratai. Feljegyzések és jelentések az 1956. évi jeges árvíz elleni védekezésről. MDP Bács-Kiskun Megyei VB Feljegyzés az árvízvédelmi munka során szerzett tapasztalatokról.
(35)  BKML XXXV. 36. 1. csoport 60. ő. e. A megyei választott pártszervek iratai. Feljegyzések és jelentések az 1956. évi jeges árvíz elleni védekezésről. Feljegyzés Csátalja község árvízvédelmi munkáiról. 1956. március 21. 1. o.
(36)  BKML XXXV. 36. 1. csoport 60. ő. e. A megyei választott pártszervek iratai. Feljegyzések és jelentések az 1956. évi jeges árvíz elleni védekezésről. Feljegyzés Csátalja község árvízvédelmi munkáiról. 1956. március 21. 1. o.
(37)  BKML XXXV. 36. 1. csoport 60. ő. e. A megyei választott pártszervek iratai. Feljegyzések és jelentések az 1956. évi jeges árvíz elleni védekezésről. Jelentés az árvízvédelemről. Hercegszántó. 1. o.
(38)  BKML XXXV. 36. 1. csoport 60. ő. e. A megyei választott pártszervek iratai. Feljegyzések és jelentések az 1956. évi jeges árvíz elleni védekezésről. Jelentés az árvízvédelemről. Hercegszántó. 1. o.
(39)  BKML XXXV. 36. 1. csoport 60. ő. e. A megyei választott pártszervek iratai. Feljegyzések és jelentések az 1956. évi jeges árvíz elleni védekezésről. Feljegyzés Csátalja község árvízvédelmi munkáiról. 1956. március 21. 2. o.
(40)  BKML XXXV. 36. 1. csoport 60. ő. e. A megyei választott pártszervek iratai. Feljegyzések és jelentések az 1956. évi jeges árvíz elleni védekezésről. Feljegyzés.
(41)  BKML XXIII. 1/a. Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. VB ülésjegyzőkönyvek. Jelentés az árvízkár-helyreállítás helyzetéről, 1956. október közepéig. 1956. 26. k. 51–52. p.
(42)  BKML XXIII. 1/a. Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. VB ülésjegyzőkönyvek. Jelentés az árvízkár-helyreállítás helyzetéről, 1956. október közepéig. 1956. 26. k. 53. p.

 


 első oldal | előrébb    1     | hátrébb | kezdőlap
BKMÖL ©  2010-2012